Ójatiktak

Ójatiktak
Kedvencem

2009. január 21., szerda

Megvagyunk

Végre ma már hurutosan köhög Ákom. Kimozdulni lehetetlen ebben az esőben, elég nehezen bírjuk a bezártságot. Hol egyik nyúzza a másikat hol fordítva. Mindig az az egy játék kell a 67894-ből amivel a másik játszik.
Harc harc hátán, de mivel gyógyulnak nem nagyon foglalkozom vele. Ma már elég vérre menő a helyzet tehát jól vannak.

Na Kata írt a könyves játék logikáját kérdezve, na így már nekem sem tiszta.
Valaki? Zsuzsi! Segíts te is. Gerti?



A levél:

1 x.y 2.y.w 3.z.v


Szia Ákom!

Azért írok nekes, mert azt szeretnám,hogy te is részt vegyél egy játékban, amlyet most leírok neked. Ehhez kérd meg Édesaanyádat hogy 8 napon belülküldje el ezt a levelet hat, 0-6 év közötti gyereknek. ( mindenkinek két példányben, kitöltve, üresen)

Édesanyádnak a következőképpen kell kitölteni a levelet: az első helyen szereplő gyereket nem kell figyelembe venni,( neki én már elküldtem egy könyvet), a másik kettőt pedig rangsorban kell előretolnia, a harmadik helyre a te nevedet, korodat, címedet kell beírniaÍgy az első helyen szereplő gyereknek X.Y-nakÉdesanyád küldjön egy általatok választott mesekönyvet.

Ilyen módon, pár héten belül 36 gyerektől kapsz egy-egy könyvet.

bla-bla

Levelemet a következő gyerekeknek küldtem el:

1. Ákomka, 2. z.t 3.é.d
4.d.g 5. n.é 6.k.l


Na most akkor kérjük segíteni a logikát megfejteni. Kata! így jobban átlátod?

Estig várjuk a megfejtéseket!!!!

4 megjegyzés:

sedith írta...

Háááát, nem értem. Én csak 6 könyvet számoltam, hogy kaphatnék. Valaki tényleg magyarázza meg hoyg miért 36-ot? Valaki, aki jobb matekből, mint én... :-$
A többi tiszta, és amúgy nagyon jó ötletnek tartom.
Üdv: edith

Ákombákom és Réka írta...

Szerintem Kata is eddig jutott. lehet hogy kikéne próbálni, akkor csak kiderül

Krisz

kata írta...

Én is idáig jutottam, de ha lesz időm még agyalok.

Kata

Melcsi/JázminVilmó írta...

Én középiskoláig jó voltam, csak a fősulis matek nyúzott meg... szóval ez lehet, hogy középiskolás szint...:)Na jó, ez csak vicc volt, ne haragudjatok!

Most a 3. helyen van a neved, amikor 6 gyereknek küldöd el. Az a 6 is további 6-nak küldi el, ezekben a levelekben már második helyen lesz a neved - és ugye a második helyen lévőnek kell küldeni a könyvet. Ergo a te 6 személyed 6 embernek küldi el: 6*6=36!
Ennyit várunk vissza, ha mindenki tényleg komolyan veszi a játékot.

Szerintem szuper ötlet!
Puszi