Anya kivételesen úgy volt vele, hogy kizárt hogy dolgozzon. Főként hogy takonykóros is lett. Én mentem bölcsibe, aholis az ebéd utáni alvásomat úgy ejtettem meg, hogy végig fogtuk egymás kezét Lalámmal:)
Réka ebéd utánig volt oviba, Apa ment érte.
Amikor értem jöttek indultunk tornára. TV a kocsiba, Kivakond play és már indultunk is. Mivel szép idő volt nem mentünk el a pályáról:) Mivel slusszkulcsozó Gábor barátom is megjelent, végképp jól elvoltunk. Ő az anyukája slusszkulcsát én az én anyukámét erőltettük bele egy használaton kívüli kispolskiba:)
Aztán Apa is ott termett, és felfedező útra indultunk. Találtunk három kiselejtezett hűtőt, nagyon jól elvoltunk a nyitogatásukkal.
Rékáék kicsit tovább mint másfél óráig voltak csak, és ma is csak piros pont volt:)
Egyébként Anya és Apa totál ki van akadva, mert Rékának úgy tűnik nem elég ez a heti 3 szor 2 óra edzés, még kedden és csütörtökön focizik az oviba:) Persze ezt aztán az udvaron is gyakorolják, így elbúcsúzunk egy jó drága cipőjétől is:@
Szóval edzésről hazafelé ismét pá Danubius, ment a Kisvakond. Elég hamar hazaértünk, na akkor már Réka kezdett merülni és minden baj volt. Tekintve hogy délután nem aludt ezen nem is csodálkozunk.
Hamar elaludtunk:)
Ma pedig jön a Mami és a Dédi:)
2008. október 10., péntek
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
4 megjegyzés:
Boldog hófordulót, Ákomka :)
Puszi Noémi és Ildikó
Akkor Lala még mindig megvan ;) :d
A Kisvakond pedig édi :)
Tutkó ötlet az autóban mesézni!:)
Anyának jobbulást kívánunk!:s
Kellemes vasárnapot nektek!:)
Szkokán fiúk
Hogy is mondta anya... Réka volt ilyen lányka, mint én ;) :-P Akkor nekem sem lesz elég semmi mozgás :-P ha nagyobb leszek sem :-P
Puszi
:-) puszi nektek Lili, Dorka es Eszter
Megjegyzés küldése