Kergetem a farkamat, avagy fogy a türelem...

és ezt a postot nem is Sára kutya írja. Szóval jöjjön egy kis off téma. Aki nem érintett lapozhat.

Valahogy tényleg idén nagyon nincs türelmem. Persze erőlteti az ember, aztán vagy összejön vagy nem. Tény hogy nagyon sokat voltak itthon január óta, főleg Réka, és tény hogy elfáradok sokszor. Néha már az idegesít hogy zongorázom le a melómat, meg ilyenek. Ugye szerződések kötnek amiket muszáj teljesítenem,. Azért ez is feszíti az embert.Mint képzőcéget ugye totál átvariáltak miniszteri döntés, modulban kell oktatnunk. Négyet. Az nyolcvan tétel. Se kidolgozott anyag hozzá, se semmi Csináld, aztán majd ők eldöntik jól csináltad-e.
Tegnap ráadásul a vállamnál meghúzodott valami, kenem magam fastummal mint a 70 éves bácsi a reklámba. Hihetetlen.
Amúgy meg megvagyok fázva, de kis családom megértett.

Köv mondatok, by Anyum és a párom:
-Minek vagy levegőn ha fúj a szél?
-Miért nem vagy felöltözve?
-Minek dolgozol, nem kéne!
a kedvencem: " egyáltalán neked mi a bajod, egy szavad sem lehet!"

Na ettől mennék a falnak legszívesebben. Mondjuk az a bajom hogy hat és fél éve nem voltam a gyerekeim nélkül két napot sem.
-Miért nem pihensz? c. kérdést nem fejtem ki, úgy is érti mindenki. Persze pihenek, gyermekeim pedig édesen majd haggyják. Az ennyi idősek pont erről híresek.

Pihenésre használtam egy darabig a w.c-t, de már lebuktam.
Évek óta negyed és fél hatkor kelek. Ezért próbálok még melóból is két órát lecsípni egy kis szundira itthon.
Igaz pihentem az épp aktuális hasműtétjeim idején. Én balga hát miért nem elég az?

Úgy volt hogy Apával tavaly ősszel elmegyünk két napra. Már nem is tudom tán Réka lázasodott be, lényeg hogy bár hagyhattuk volna anyura, mégsem hagytam. Igazából nem is annyira akartam menni. Én magammal szerettem volna menni. Én és az én aurám. Együtt aludtunk volna, együtt ettünk volna, együtt lettünk volna a mosdóba. Csak mi ketten. Csendben.

Ez a kis csend hiányzik most, de egyre jobban. Hogy egy kicsit tisztuljanak a gondolataim.
Mert szép a család meg minden, de mégis hiányzik az embernek saját maga. Ő és az ő gondolatai.
Nem csak arról mi lesz a reggeli és a vacsi, mit kell elintézni, melyik gyerekért kell előbb menni, hagyni kell-e őket veszekedni,vagy megsüketülünk, stb.

Kicsit újra önmagamra találni. Csak aki rég ismer az tudja hogy a szülinapomat gyakorlatilag már én is márciusban tartom, bár júliusban születtem. Tán ez késztetet erre a bejegyzésre nem tudom. De jól esett leírni.

A gyerekek persze tünemények a maguk módján. Meghatóak, édesek, bosszantóak. Így együtt.
Az ember azt gondolná ha elmúlik a földhöz csapom magam korszak, jobb lesz. Hááát, nem hittem persze hogy nem, de nem annyira. Réka a klasszikus kiskamasz korban van, nem könnyű.
Ákos még a dackorszakba totyog.
A kutya már nagy:)

Szóval írná az ember hogy minden szép és jó, de a szép és jó napokba azért rengeteg meló van ám.
Rékának egyre hegyesebb a füle, minden kérdez, mindent érteni szeretne. Tehát folyamatos fejlődés nekem is, hiszen folyamatos tanulás.
Miről mit és mennyit mondjunk, ilyenekre gondolok.
Pl ma:
Miért ül le a galamb ha a másik galamb áll.
/ belül dolgozik az ördög egy kapós válaszon, de aztán alulmarad!/
-mert tavasz van és puszit ad a másiknak.

és igen, két gyerekkel, öt zacskóval, kis helyről kiparkolás közben hát nem könnyű a megfelelő válasz. / miért nem akkor szórakoznak a galambok amikor a gyerek az apjával sétál na azt nem tudom./

és írnám még, és még de megjött Apa.Majd talán egyszer folytatom.