Valszeg ott kellett volna sejtenem hogy nem lesz a tegnapi játszóterezésnek jó ége, amikor ráléptem egy faágra és szétszakított a bőrcipőmet. Ám egy ideig nem is volt gond. Szépen elvolt mindenki. Aztán megjelent osztálytárs Annácska, aki a játszótér mellett lakik. Réka odajön hozzám, megkérdezte elmehet-e az 5 méterre lévő cukrászdába innivalót venni. Persze, nem lőször csinálja. Eltellik negyedóra gyerek sehol. Nézünk jobbra, balra sehol. Akivel Annácska volt az sem tudta hol vannak. Aztán valahogy bejött az isteni szikra. Felrohantam hozzájuk, ott voltak.
Reakcióm: haggyjuk.
Kedvem: szar.
Gyerek: büntibe.
Hétvégén tartjuk a szülinapját. Hát szerencse hogy két dolog már megvan és bevan csomagolva.Kedvem sincs már semmit venni neki.
Nem hiszem hogy nem gondolt bele hogy ezt nem szabadna. Ő azt mondogatja hogy Anna fölhívta. De hogy miért nem jött oda szólni, megkérdezni azt nem tudjuk.
Lehetne pszihológiai vitát indítani erről, de felesleges. Valszeg az az "iskolás vagyok" szindróma.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése