Szombat délelőtt Tündiékkel nekivágtunk az idei első gyereksziges napnak:) Kb 10 től délután fél hatig voltunk. A gyerekek jól érezték magukat, teljesen lefáradtak. Amikor Ákomnál és Ábelnál eljött a holtpont, gondoltuk lepihentetjük őket egy kicsit.
Amint ledőlt volna Ákom, meglátta a bölcsis Petrát:) Na innentől nem volt holtpont, villámgyorsan magához tért, szegény Ábelt faképnél hagyta, és spurizott Petrával.
Két órát csak együtt játszottak.Felelevenítették a bölcsis dolgokat, pl nagyon csúnyákat kiabáltak a trambulinról, na akkor azért be lett ígérva a hazaindulás. Akkárhogy is sakkoztam agyban előre hogy hogy fogunk elindulni, fél hatkor Ákom már olyan volt mint a szédült légy. Így megkaptam Petra mellől és indultunk. Volt
ám kiabálás. Hamar abbahagyta, viszont cipelhettem az autóig.
Itthon fél hétkor lefürödve, vacsizva már horkoltak. Én éppen bekuporodtam a kanapé sarkába a csokimmal, az új Csernus könyvvel, amikor is hívott Apa, hogy végzett, menjünk vacsizni.telefon Anyumnak, megáldottam azt az öt perc békét, majd kajáltunk egy jót, és a telekről néztük ahogy besötétedik és világít alattunk a világ.Szép volt!
Mindent megkell nézni:)
Tetszett nekik:)
:)
Almaszedők.)
Kincskeresők
Idill:)
Itt csak az lett volna a feldat hogy három ábra stimmeljen.Ákom megfejelte, kijött neki az összes! Jövőre viszem kaszinóba az tuti!:):):)
Pöttyöséknél, idáig soha nem álltuk végig, most kívételesen. Másfél óra volt:O
2009. június 14., vasárnap
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
3 megjegyzés:
Csodás lehetett :) És kaszinóba mész jövőre ;) :d, nem semmi :)
Puszi Noémi, Kristóf és Ildikó
Nahát,mi is ott voltunk...:)
Szkokán fiúk
Ezeket a csavargásokat irigyeljük tőletek... :) Ebben nyer Pest a vidékkel szemben :) , de csak ebben :)
Puszi
Megjegyzés küldése